Hosszú tél közelít, zsigereimben érzem,
félelemtől terhes bármerre nézek,
az emberi lélek szeretetre éhez,
akár gyermek vagy öregember, zsémbes.
Ízetlen a szőlő, tikkadtak a szemek,
az illat sem a régi, hiába keresed,
sötétség uralja az északi földrészt,
kutyaugatás zavarja a mélabús estét.
Mezőn a tücsökhad elszendergett régen,
téli álmukat alusszák a végtelen réten
a Föld másik felén napsütötte az élet,
itt hajnali ködtől a látóhatár véges.
Csendesek a nappalok, fáradtak az esték,
lelkünk lassan elpihen, lehunyja a szemét,
illatos nyári napnak keresi emlékét,
álmában kívánja tavasz legyen ismét.
Drága Melinda!
Csodás soraid élmény volt olvasni.
Szeretettel gratulálok.
Margit ❤️
Drága Melinda!
Csodálatos kissé szomorú soraidat szeretettel olvastam!
Semmi sem olyan valóban ,hiába akarjuk visszahozni ,csak a szívünkben
dobognak a régi szép idők.
„Ízetlen a szőlő, tikkadtak a szemek,
az illat sem a régi, hiába keresed,”
Sok szeretettel olvastam Melinda kedves …Babu
💝💝💝
Kis romantikus lelked meg nem cáfolván,szépen beleszőtted a tavasz sugallatát!Üdv: Gugi
„illatos nyári napnak keresi emlékét,
álmában kívánja tavasz legyen ismét.”
Szeretettel: Rita🌷