Eltemetett életjel

Eltemetett életjel

Mindannyian egy pillanat vagyunk
Én is ebből a pillanatból születhettem…
Volna
Ha nem választod pislákoló fényem kioltását
Nem fájt, nem éreztem.
Hiszen meg se tapasztaltam milyen is a sziporkázó napfény vagy a csillagos éj.
Egy pillanat volt csupán és megszűntem örökre még mielőtt érezhettem volna örömöt s bánatot.
Nem fejlődhettem, nem nőhettem nagyra a szemedben mert legkisebb variánsom tetted kihunyt emlékké.
Nem fogok jelenteni, talán egy könnycsepp csillogását néha a szemed sarkán.
Soha nem lesz aki bizonyitani tudja, hogy léteztem hiszen esélyt sem kaptam, hogy megtapasztaljam működő szívem egyenetlen ritmusait.
Nem láthattam meg a napfényt egy borús hétfő reggelen az ablakpárkányon beszűrődő fényfoszlány látványán keresztül.
Nem sírhattam fel, hogy megmutathassam , a világ lakóinak hogy élek.
Elengedtél, és soha nem kaphattál meg engem családi neved ékes további képviselőjeként.
Remélem lesz aki bizonyítja, hogy létezhet.
És megtapasztalhatja amire nekem nem jutott szerep.
Meghaltam
És nyugszom csendesen.
Azt mondják a halálra születünk.
Én mégis születésem előtt meghaltam.

 

“Eltemetett életjel” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!