Àrnyék

Összes megtekintés: 40 

Volt az élet! Kinevettem.
Volt a halál! Eltemettem.
Volt a fény! Árnyékká tettem!
Az árnyékot megmentettem.

Árnyékkal beszélgettem.
Szavára felébredtem,
Kérleltem a sötétségben,
Őszi égbolt szépségében.

Árnyék nem szólt, tova illant.
Szemében a fény megcsillant.
Néha eljön, árnyat villant,
Reményt hozón, visszapillant:

Van az élet, vigasztaló,
Szívünk mélyén álmodozó.
Van a halál, feloldozó,
Lelkünk mélyén szomorkodó.

Van a fény, oly közeledő,
Csillagok közt üzengető,
Életünket átölelő,
aranybarna, őszi felhő.

Van az árnyék, velem marad,
Nyomában a tél tél húz falat.
Megköszönöm, megölelem
Soha, többé nem engedem.

Van a remény, kezem nyújtom,
Ő majd elkísér az úton.
Bizonytalan sötétségben,
Álmok tarka kötényében.

Megpihenve – megértésben – .

Volt az élet! Kinevettem.
Volt a halál! Eltemettem.
Volt a fény! Árnyékká tettem!
Az árnyékot megmentettem.

“Àrnyék” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!