Sápadt arcú vén indián,
Ül a tűznél némán.
Elöször csak halk dob, majd síp szól.
Majd édes lágy hang. Igen, lányára gondol.
Tűzben járó édes kis teremtés.
Arcán már nem látszik a szenvedés.
Atyának ékköve volt e lány.
Kit erdő nyelt el. Sűrű sötét ingovány.
Nyomait nem lelték.
Égi szellemek könyeikkel útját rejtették.
Szaladt, szaladt, hogy új csodára találjon.
A végzet már várta, hogy rácsapjon.
Keresték. Bejárták a széles vidéket.
Gyönyör volt a szemnek, álomba illő képzelet.
Így lelt új hazára a tűz népe.
A fényes láng e lány örök emléke.
Tündököl mint a nap sugara.
Ez az ő népe, ez az otthona.