A pondrók világa

Összes megtekintés: 98 

A pondrók világa

Fagyos kéjjel tépte-szaggatta az ősz
tejfehér bőrű nyír veres-rőt haját,
hulló levelek alá szép csendesen
gennyes férgek hada ásta be magát.

Kifakult a világ, fű sem zöldell már,
borzasfejű bokrok közt borzong a szél.
Fenn a színen csendes a táj és kopár
A föld alatt: élve maradni a cél.

Lent keserű-kemény a talaj hantja
féregfog harap édes fagyökérbe,
mégis minden nyű a nyálát csorgatja:
nem nyugszik a nyavalyás pondróvére.

Hatalmas bánatuk az égre röppen
elnémul minden planéta odafent,
alant keservesen sírnak egyre többen
az univerzum jaj! nagyon összement!

Nem jó a gyökér sem már, jobbra vágynak,
piciny fejükben apró agy van megbújva.
Gondolatok ott sötét, szikkadt árnyak…
az ében éjjel hajlik rájuk újra.

Sáros marad az, ki sárban született,
nem moshatja le eső, az Isten sem!
A hajnal arcán piruló üzenet:
az égre fénnyé feszülő kis versem.

’20. november 17.

“A pondrók világa” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Erzsébet!
    Nagyon köszönöm, hogy meglátogattál, és véleményezted írásomat.
    Utólagosan is boldog névnapot kíván sok szeretettel és
    kezeidet csókolja:
    😉riston a versfestő💐

  2. Kedves Éva!
    Minden kor “kitermeli” magának a férgeket, és napjaink sem kivételek…
    Én így látom és láttatom ezeket.
    Köszönöm hogy itt jártál.

    Kezeidet csókolja:
    😉riston a féregtelenítő 🐛

  3. A szörnyűségeken is, a rothadáson is, a pusztulásból is születhet élet, születhet gyöngy. Szeretettel gratulálok versedhez. A téma elrettentő, de egy versnek lehet éppen ilyen célja. Szeretettel olvastalak: Éva🐛🐛🐛🦋🦋🦋

Szólj hozzá!