Magány Szalontán

Nem vagyok szutykos
autóstoppos,
hogy poshadt árokban
aludjak,
kétujjnyi csikkre sem
vadászok,
de belealudtam parkodba,
derűlepte éjjeli
levegődbe,
ó, Szalonta!

A nyári kertből szivárog
még a Love-Story, csárdás
hóra
de felébredek egy ismerős,
de idegen
hangra, szóra
Tán csak nem Arany?
villámlik agyam,
csak nem a Tetemre hívás-t
valaki szavalja ?
Vagy Kossuth akarja
elűzni rút magányomat?

Nem! elűző szavadtól
mint ártézi kutak
tör fel a magány
-gyötrelem-bugyborékolása-
és felébredek…
eső mossa el
csikkemet,
de abigéli nevetésedet
soha, soha…
1974. aug.16.

“Magány Szalontán” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Gugi !
    En máris otthonosan érzem magam, olvasva szép megemlékező soraidat.
    Vágyakozó versedet köszönöm ,hogy olvashattam.
    Még csak a Csonkatorony hiányzik amit összekötök Arany Jánoshoz
    és a családjához,ami a központ közepén díszíti a várost.
    Sok szeretettel gratulálok….Babu
    💝💝💝

Szólj hozzá!