Hiába pompa, a zöldellő rét,
hiába napsütés, ha árnyékba vész.
Hiába gazdagság, kedvesség, a jó szó.
Hamisan csengő és a füledbe búgó.
Hiába az ajtó, a ki nem nyíló,
hiába a remény, a mámorító.
Hiába a hűség, megfagytak a szívek,
elkopnak mögötted lassan a színek.
Hiába az ember, ha lénye közömbös,
látszat csupán rajta, a bíborköntös.
Egy ajtó a világ, lágy zene, magnóliák.
Láthatatlan kezek festenek harmóniát.
Csak a szeretet, mi a kilincset legyőzi.
Tenyerében édes, szép álmokat szőni.
Átlépni egy másik, ettől szebb világba,
mikor szívünk, a szeretet ajtaját kitárja.
Köszönöm nektek! 🥰😍
Gratulálok! Gyönyörű, léleksimogató vers!
József
„Hiába az ember, ha lénye közömbös,
látszat csupán rajta, a bíborköntös.”
Bölcs gondolatok. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🌷
Remek a versed , jó ritmikával és témával
Szeretettel Ilona