A sóhajok hídja

Összes megtekintés: 98 

A Sóhajok hídja

Fakuló alkonypírban
bolyong a végtelen képzelet…
A kószáló felhők mögül
ezüst cipőjét kivillantva,
a hangtalanul lépkedő hold
közeleg.
Agyamban egy harang kondul.
A szív verése gyorsul –
vagy ez csak képzelet?
S te kilépsz az árnyék oldalról
az útra, mit az álomfény
kövezett.
Emlékedtől zúgó fejem
már párnámra hajtanám,
de arcodból vulkánként
szikrázó szemed – felkorbácsol,
s látomások gyötrik az
éjszakám.
Hallani vélem hangodat.
Penge élű szó hatol szívemig,
s érintése jeges takaróként teríti rám,
a kísértő múlt árnyait.
A sóhajok hídját lázálmok hullámai
verdesik.
Hogy lehet elviselni ezt?
Ad itt valaki tanácsot – Istenem!
Az embernek hite, vágya, születni
a boldogságra.
A szív csak csökönyösen ver tovább…
holott odabent egy hatalmas sebben
vérzik el, ha senki nem hallja
sikolyát, hogy szeretetért
esdekel.

Cobblah Ilona

“A sóhajok hídja” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Babu, nagyon szeretek költői képekkel dolgozni…és a szabd verselési formába ez jobban kifejezhetőbb
    Köszönöm megtisztelő figyelmed
    Szeretettel Ilona

  2. Kedves Ilona!
    Ez a versed is tetszett!
    Szabad verselési formában szebben lehet írni!
    A szabad vers mai értelemben olyan költemény, amelynek írásképe
    versszerűen tördelt,de azért van versritmussa is!
    “A szív csak csökönyösen ver tovább…
    holott odabent egy hatalmas sebben
    vérzik el, ha senki nem hallja
    sikolyát, hogy szeretetért
    esdekel.”
    Sok szeretettel és tetszéssel…..Babu💞💞💞💝💝💝💝💝

  3. Kedves Ilona! Minden sora megérintett, oly szép költői képekkel írtad meg. Öleljen át a szeretet ebben a szomorú időszakban is. Ölelésem, Éva

Szólj hozzá!