Vigasztalan

Összes megtekintés: 36 

Sírok között jár a novemberi szél,
mégsem a testem, a lelkem fázik.
Legördülő könnycsepp a gyertyafénynél,
nincsen rá szó, mennyire hiányzik.
Keresnék csodát valamilyen résen,
de nincsen… a jelenből hibádzik.
Nem keresek angyalt leszálló ködben,
színes emléket a fekete földben.

Még fájnak a látott, utolsó képek,
még eleven a rám szakadt bánat.
Még érzem azt a tehetetlenséget,
még könnyek oltják égő gyertyámat.
Képzelet, álom, hol érintés ébred,
ott lelem csak apámat, anyámat.
Karok bezárnak, magamhoz ölelem.
Valóság szürkül… gyász ül sírköveken.

“Vigasztalan” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Ilona!
    “Még fájnak a látott, utolsó képek,
    még eleven a rám szakadt bánat.
    Még érzem azt a tehetetlenséget,
    még könnyek oltják égő gyertyámat.”
    Nagyon átérzem fájdalmas soraid!
    Szeretettel gratulálok!
    Margit

Szólj hozzá!