Mért etetjük csokoládéval a retorikát,
a sebzett pillanat veszélyes szilánkjait,
ha élesen támad a rettegés a félelem.
Mennyien botladozunk még az öncsalás
csapdájában, ki halottnak tetteti magát,
látszatra együgyű, de nem veszélytelen.
Újra támad a volt-lesz, az ócska-remek,
az ürességtől lassan kicsordul a pohár.
Tenyerünkből isszuk meg a mérgeket,
nem kellene, mi mégis koldulni járunk,
mozdulatlan arcunkon a pára homálya
azon a szikrázó lapályon, ahol mi élünk.
“Szikrázó lapályon” bejegyzéshez 3 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Sziasztok!
Köszönöm, hogy itt is megtaláltátok a versemet!
Engem is meglepett, mert ez a véletlen műve és én vagyok a hibás..!
Megkérem Józsit helyezze a versek közé.
Szeretettel
Ica
Drága Ica !
Kemény eszmefuttatás az élet mélyebb gyökereiről ,amik mind jobban elhatalmasodnak világunkban!Sajnos a „csokoládé”még mindig divat.
Az élet így is megy tovább! Már „szikrázik” is!
Szeretettel gratulálok éles soraidhoz……Babu💝💝💝
Meglepett, hogy itt találtam a versedre, amit tetszéssel olvastam. „Tenyerünkből isszuk meg a mérgeket,
nem kellene, mi mégis koldulni járunk”.
Szeretettel: Rita🌷