Ha a lelkem énekel
A művem fénytelen árnyéka a földre hullt,
és mint tüzes jégvirág piros-sárgán reszket…
Szürke pihéit szétfújta a szenvtelen múlt,
a kormos éj rideg ölébe ájult, vesztett.
Száz sebből vérző lelkem ha halkan énekel,
túlharsogja a zabolátlan, szilaj szelet,
s ha rőt versrigóm száll friss, hajnali égre fel,
Apollón, a menny tükrén eggyé válok veled.
’20. december 8.
Köszönöm Rita, hogy itt voltál mint hűséges olvasóm és biztatóm.
Szavaiddal fényt hoztál a szürke télbe (ami lehetne fehér is)…
Kezeidet csókolom
😉riston💐
Kedves Ágoston!
Mint mindig, most is remeket alkottál. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🌷