A KOPORSÓ

Börtönre ítélve, életfogytiglanra,
kesereg egy asszony, s mondja ’bár meghalna!’
Van egy jó barátja, személyben a gondnok,
kinek szökés tervet nagy örömmel mondott.
Hiszen ez a gondnok rendezte a holtat,
kik noha e börtön ’lakosai’ voltak.
Koporsóba tette, majd le is szögezte,
kocsin szállította,s föld alá temette.
Az asszon akarata a következő volna:
ő, a halott mellé, koporsóba bújna.
Leszögezné szépen, föld alá temetné,
éjszaka csendjében ismét kivehetné.
Levegője éppen elegendő volna,
ő megmenekülne, és ki sem tudódna.
Nagy nehezen ,immár, egyetért a gondnok,
ígéri megtenni, mit az asszony mondott.
Megszólal a csengő, mi a holtat jelzi,
elindul az asszony, koporsóba bújni.
Sötét az a helység, hol koporsó vagyon,
anélkül, hogy látna, belébú’ az asszony.
Nem tűnik fel semmi, kopognak a szegek,
s ,ím a koporsóban, mind föld alatt lesznek.
Éjszaka van éppen, az asszony felkacaga,
nemsokára szabad, s mehet megint haza!
Kiváncsiság fúrja, s elővesz egy gyufát,
hadd lássa utólag, eme halott arcát.
Meggyúlik a lángja, rémülten sikoltott,
mikor maga mellett látta a gondnokot…