Fehér alkony

Csodás ez a fehér alkony,
Lassan haladok a havon.
Bámulom a naplementét,
Alkony nyeli föld peremét.

Eltűnik a látóhatár,
Ég és a föld eggyé lesz már.
Vég nélküli a fehérség,
Beláthatatlan messzeség.

Esti szürkeség nem ural,
Hold fénye virít ezúttal.
Ezüst fény szikrázik havon,
Szél röppen álomszárnyakon.

Meghitt csend honol a tájon,
Hagyom lelkem, had mártózzon…
E békés helyzet bódítja.
Lelki sebeket gyógyítja…

Szabadka, 2019. január 24. –Jurisin Szőke Margit

“Fehér alkony” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Magdi!
    Szívből köszönöm, hogy olvastad versem, a kedves dicséreted és a szeretetteljes gratulációdat!
    Hálatelt szívvel köszönöm az újévi köszöntőd, viszont kívánok egészségben, szeretetben gazdag, boldog újévet!
    Szeretettel: Margit

  2. Kedves Margit!
    “Meghitt csend honol a tájon,
    Hagyom lelkem, had mártózzon…
    E békés helyzet bódítja.
    Lelki sebeket gyógyítja…”
    Csodálatosan írtad, bizony kell lelkünknek a csend, hogy töltekezzen, erőt gyűjtsön.
    Szeretettel: Kata

Szólj hozzá!