Arcképek

Arcképek…

Arcképekkel tele az internet,
oly sokan általa üzennek,
tudatosan vagy anélkül,
üzenet, hogy létezünk.

Az ifjabbak mutogatnak,
többnyire csábosak, sármosak,
delejezett ifjúság, lázongás,
tudd, szép, vonzó vagyok.

Csupa élmény, ragyogás,
arcukon állandó mosolygás,
üzenet, szerelemre születtem,
nekem nincs ellenfelem.

Ahogy futnak az évek,
a tekintetek szerényebbek,
itt vagyok világ neked,
mire futja még, kérded?

Az arcélek keményednek,
ereszkedett bőröd, állad,
keresem itt a helyem,
vajon még meglelem?

Itt vannak a bizakodók,
kik szeretik a flörtölést,
kicsit tartózkodók látszatra,
a következő társra vadászna.

Olykor látom rajtuk,
már réveteg az arcuk,
megkoptak a mosolyok,
ifjúságunk elfutott.

Van, ki büszke méltósággal
néz szembe a világgal,
ez volt mindig a szokása,
helyét nehezen találja.

A megtört tekintetűek is
köztünk vannak, gyásszal,
magánnyal, abból menekülő,
végtelenben tűnö vágyakkal.

A bölcs mosollyal üzen,
szép volt az életem,
megtanultam szeretni,
vidám szívvel nevetni.

Van, kinek mosolyra sem telik,
az élettől már nem búcsúzik,
hadd sodorja mindennapok gondja,
beletörődött, a világ csak tapossa.

Az arcokon még nyomokban sejlik,
ifjúságuk örök álmai, vágyai,
nem lázadnak, tán elveszett örökre,
őrizik a bennük élő huncut titkait.