Álomban ébredő

Álomban ébredő

Ezer arcom van mit megmutathatok,a világ nevelt igy hát
bármerre megyek benne otthon vagyok.Az éjszaka csendjében
csillagok fényét kutatom,ha mind lélekből született,akkor ők
igazán boldog égi vándorok.Barátként kisér és vigasztal mind
magányos utamon,hol álmot hol reményt suttognak sötétből
szőtt hajnalon.

A világot megváltoztatni nem tudom,de tudok mutatni csillagot
melynek fénye varázslatként ragyog.Aprócska ajándék ez a világ zord
tekintetén,s van kinek csak egy villanás lesz,de lesz kinek csodálatossan
ragyogó fény.A gyertyafénye is a nappalban csak szerény lobogás,
de az éjszaka csendjében megnyugtató áldott jóbarát.

Szemedbe nézek és csak gyönyörködöm ahogy táncol benne a
gyertyaláng,lelked rezdülését most csillag ezüstjébe öltözött
tündérként látom,ahogy táncol érzések dallamán.Halkan dobban
a sziv,félve csendes üregében,álmot suttog s vele reményt az
álomban ébredőnek.

Mindenki őriz titkokat,és féltve óv elfelejtett álmokat,sötét az
ég s rajta ezerszer ezernyi csillagfény ragyog,elmerülve emlékek
tengerében én mégis szemeid csillogó fényére vágyom.Nem csillapítja
szomjamat más csak szerelmes emlékünk mi itt maradt,féltve örzött
titkom te voltál és maradsz.

Szivem mig csak dobban érted teszi,akkor is ha a világ jéggé dermed
és a holnapból csak kavargó hóvihar marad,mert álmommá lettél és
örökre az is maradsz.Ha elmúlik az éj akkor is velem maradsz,mint
álomból rajzolt fényképet,szivem selyem kárpitja úgy őriz,mint sötét
égbolt a szikrázó csillagokat.

S ha majd én lelkem is szerény csillaggá lesz egy napon,és közöttetek
szikrázik fenséges égi vándorok,meghallgatok minden imát mi az éj
ködén felém száll.Vele imádkozva magam is,valóra váltom az álmokat
hogy minden hófehér lélek szikrázó csillagként születve újjá,szines
képpé szinezhesse át az éj sötét kapuját.

2021. 01. 01.