Szelek terelnek

Barátok nem álltak mellettem sorfalat,
küzdöttem, mint szőlőszem a prés alatt.
Kavics cipőmben, fájt minden lépésem,
én a fájdalommal csordultig megteltem.
Nem volt egyebem, kiterítettem álmom,
lásd, itt fekszik mellettem, reménytelen.
Zizegnek gallyak, múló borzongás csak,
mert nem tudhatom, mivel fekszem este,
hajnalban mivel ébredek fel, ha kibont
a fény, agyamból kimenekül az álom.
Félelmem reggel a mezőn legeltetem,
derékig ér a fű, átjárja bőrömet az illat.
Ha megkérdez a tavasz, mit is feleljek:
szelek terelnek, fényesre súrolt a vihar.

“Szelek terelnek” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedved Ica!

    Fájdalmasan szomorú versedet nagy tetszéssel olvastam,
    Szeretettel,
    Magdi🌷

  2. Fájdalmas sorsversed nem elég egyszer elolvasni. A tavasz bizony nagyon kíváncsi természetű, őszinte választ vár. Te megadtad neki. “”Fényes” a versed, mint Te magad is. Szeretettel gratulálok hozzá! Melinda

  3. “szelek terelnek, fényesre súrolt a vihar.”

    Szép gondolataid tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!