Tavaszváró

Összes megtekintés: 82 

Tüskéim élesednek,
nincs már helye többnek,
szirmaim bársonyosak,
ne félj tőlem, simogasd meg!

Ezt gondolta sárga rózsa,
szemeit ő le-le hunyta,
álmodozott napsütésről,
harmatcseppről, édes mézről.

Akárhányszor erre gondolt,
szíve majd, hogy ki nem csordult,
víg örömöt, boldogságot,
napról napra ő sugárzott.

Aki csak reája nézett,
nem kívánt más ékességet,
felvidult az egész napja,
rózsaillat fogva tartja.

Eljött az éj borongósan,
szélvihar fújt mélabúsan,
megpihent a nemes virág,
tél idején tavaszt kiált.

“Tavaszváró” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Érzem rózsád illatát,
    tavaszt hozó szellő
    átjárja testemet,
    mézes illatod
    elvarázsol engemet.

    Szeretettel,
    Janó

Szólj hozzá!