Szűz fehérség

Bealkonyult, ingó biztonság az este,
csupasz ágak tartják a fekete felleget.
A szellő hószagú illata körüllengte
a megriadt árnyakat. Ébren vagyok.
Szemem előtt ismerős, dagadt felhő
szelíd lepketánca lebeg, elfér benne
a világ. Távolban, mintha égne a város,
ott már tapintható fények üldögélnek.
Lámpa alatt halkan nyüszít egy kutya.
Elhallgat a nesz, mint aki szerelmes,
álomba zokog a csend, felébresztem.
Gyertya sem lobog, csak füstje volt
a sötét felleg. Úton ezüst lábnyomok.
Hó, hó mindenütt, nem nézi hova hull,
a selyemszárnyú szél teregeti széjjel,
nem tombol, tiszteli a szűz fehérséget.

“Szűz fehérség” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Ilona! Tetszéssel, szeretettel olvastam
    szép versed.
    „álomba zokog a csend, felébresztem.”
    Mária

  2. Kedves Ica!
    Szépséges a versed!
    Szeretettel gratulálok: Klári❄️🌨

  3. Kedves Ica!
    Szeretettel gratulálok nagyon szép alkotásodhoz, csodálattal olvastam.
    Magdi🌷

Szólj hozzá!