Terepszínű újra a reggel,
az ég épphogy csak kék
kicsit. Nyakadon
göndör szőrök az álompihék.
A gyűrött takarót
magamra csavarom,
ahogy kérge őrzi a fát.
Óvom tőled a megszokott,
kényelmes magányt.
Közénk képzelek
gyűrődő utat,
helytelen szót,
mi fönnakad
a vékonyka fonalon,
mely talán még minket
összeköt.
Lásd, mea culpa ez,
hiszen pálcát török
önmagam fölött.
“Az én bűnöm” bejegyzéshez 7 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Rita, mindig örülök, ha itt jársz.
Szeretettel: Kati❤️
Köszönöm György, hogy elolvastad, a zenét is köszönöm.
Üdv: Kati
Gyönyörű érzelmek kavalkádja ez a vers, gratulálok Zsuzsa. 😊😍
Kedves Kati!
Szeretettel, tetszéssel olvastam versedet, gratulálok
Magdi
Kedves Katalin! Szerettem volna kiemelni gondolatot, de
így egészében értelmezem versed. Mélyreható, szépen megírt
versednél szeretettel időztem. Elgondolkodtató alkotás.
Mária
“ahogy kérge őrzi a fát.
Óvom tőled a megszokott,
kényelmes magányt.”
Nagyon szép hasonlat. Tetszéssel olvastam a versed.
Szeretettel: Rita🌸
Amit olvashattam Katalin, /többször is, mint ahogy a többit…/ nem tanulható,
mint ahogy az a “bűnöd” sem, amiről a gondolat szól!
Nincs “talán”!
Köszönöm az élményt!
Tisztelettel: S. Gy
https://youtu.be/gtML9LqCTyc