Az emlék a miénk maradt

Megosztás Nyomtatás 221 megtekintés 8 hozzászólás Kategória: Beküldött versek Szerző:

Az emlék a miénk maradt

Futva menekültem – csak el innen,
egyre követtek felhő- tépte álmok,
zaklatott lelkem vakon még hitte,
hogy szerelmünkön nem foghat az átok.
Könyörtelen sors mindig csak elvett,
rejtőzködő démon vágyéhes csókja
sötét, viharos éjeket nemzett,
és én reszkettem erőtlenül, szótlan.
Vártam, egyre csak vártam a percre,
talán a holnap még visszahoz hozzám,
befogad szívem, újra élsz bennem,
csillagcsönd oson lágy sóhajon lomhán.
Egymásra nézünk, nevetünk újra,
ez a találkozás volt minden vágyunk,
barátok lehetünk, mondod súgva
– az emlék a miénk -, nem maradt másunk.

2020. augusztus 16.

“Az emlék a miénk maradt” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  2. Kedves Margit!
    Versed minden sora finom lélekre utal. Az emlék örökre a miénk marad, akkor is, ha szép és akkor is, ha fáj. Szívből gratulálok emlékező gondolataidhoz! Melinda

  4. Drága Margitka!

    A szerelem mindig fáj, különösen, ha a végén felajánlja az akinél elmúlt: “legyünk barátok”
    Szeretettel gratulálok
    Ica

  5. Nagyon finoman megírt , lágyan hömpölygő sorok, gratulálok
    Szeretettel Ilona

  7. Drága Margitka! Remény versed átérezve olvastam. Már csak az emlékekből táplálkozunk, veled együtt! Szeretettel mindig.Éva

  8. “az emlék a miénk -, nem maradt másunk.”

    Szomorú vígasz. Szépen megkomponált versed tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!