Sóhaj

Gyorsan forog a folyton forgó színpad,
hamar talpra szökken tél után a tavasz.
Térden állva bámulom, tárul a zöld lepel,
erdőn, mezőn harangoz kék harangvirág.
Tágra nyílt kelyhekből sóhajtó illat száll:
sokszor hívtalak, csendes este vártalak,
mikor a szürkeség súlya rám telepedett.
A fekete felleget a szél összesepregette,
és szállt vele, azt hittem minden rendben,
de törtek a kövek, amik most idekötnek.

“Sóhaj” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Természet szépsége, s érzések keverednek:
    “Tágra nyílt kelyhekből sóhajtó illat száll:
    sokszor hívtalak, csendes este vártalak,
    mikor a szürkeség súlya rám telepedett.”

    Gratulálok!
    Marica

  2. Kedves Ica! Ez a sóhaj ugye ,a gyorsuló világról is szól,de van benne remény is a jóra, a fekete fellegeket mi is söpörhetjük,
    de a kövek hiába törnek,az a jó ha idekötnek!
    Szeretettel:Gugi

  3. Icu! A természet szépsége adta ihlet, keverve érzéseiddel, egy szép gondolatsort kötött csokorba. Szívvel gratulálok. Éva

  4. Köszönöm drága Marika a figyelmedet a versem iránt.
    Örülök, hogy tetszett a kiemelt rész.😍
    Szeretettel
    Ica

  5. Drága Ilona! Szeretettel olvastam kifejező, szép versed.

    “A fekete felleget a szél összesepregette,
    és szállt vele, azt hittem minden rendben,
    de törtek a kövek, amik most idekötnek.”
    Mária

Szólj hozzá!