Csavargó

Összes megtekintés: 76 

Csavargó

Konok kopár kavicsos tájon,
poros szürke kihalt utcákon.
Csavargó lépdel a járdákon,
a halvány fény pislákol a holdvilágon.

Fáradt meggyötört az arca,
mégse szólal fel panaszra.
Sietősen gyorsan lépdel.
Ígérem oda érek ma éjjel.

Szavait halkan motyogja.
Régen még rajta is volt korona.
Mára már marja a mondandója.
Ezért egykori szerelmét okolja.

Sietve szaladva menne,
ha a lába még engedelmeskedne.
A lámpafényében meg állva,
egy kirakat tükrében valakinek az árnya.

Döbbenten emeli fel tekintetét.
Hol vesztette el az életét??
Saját magát megpillantván.
Nem jön ki hang a száján.

Némán merengve a tükörképbe.
Ó, Uram, még nem lehet vége!
Fekete szemei szomorú szája,
mint csúf madzag mi a szívét rázza.

Ki lehet az az alak ott a képen?
Biztosan nem én, épphogy csak ideértem!
Csúf játékot űz vele az élet.
Veled is megteszi ha életed nem éled!!

Vizsgálja arcát ezernyi ráncát.
Kopaszodó ősz hajába túr.
Még alig jártam el életem táncát!!
A szívében a fájdalom szörnyen szúr.

Mellkasához kapva könyörögve.
Nézz fel-fel a magasba.
De nem szol szája panaszra.
Uram, hadd maradjak még egy pillanatra!

Móna

“Csavargó” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!