Elejtett vonó

Nincs a Hold sehol,
keserű görcsben a csillagtalan éjszaka.
Átjárja bőrömet soha nem érzett
anyám illata.
Karom lehull a végtelenről,
nem kapaszkodom.
Felkutatom a csodát,
fegyvertelen hegedűt, az elejtett vonót.

Váltották egymást álmos fellegek
fátyla földön kúszott.
Saját fényemben kerestem
röptét az árnyaknak.

“Elejtett vonó” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Ica!
    Szomorúságában is gyönyörű versed empátiával olvastam!
    Szívből szeretettel gratulálok!
    Margit

  2. Drága Ica! Lehet tévedek, nagy fájdalom kifejezője versed.
    “Átjárja bőrömet soha nem érzett
    anyám illata.”
    Szeretettel olvastam.
    Mária

  3. Kedves Ica! Rejtelmes versedben a fegyvertelen hegedű fogott meg ,ami asszociál a tartalommal.
    Örömmel olvastalak.Gugi

Szólj hozzá!