Kétszer csenget a postás

Szinte élvezem a monoton órákat,
A nyugalmat, mit a magasztos csend áraszt.
Gondtalanná válva bambulni a semmit,
Ami ahogy átjár, mindent tompít, enyhít.

Egyéb dolgom alig – éppen ezt műveltem.
Láthatatlan burok köröttem, felettem.
Ablakomtól srégen csapódik egy ajtó.
Ki vagyok kapcsolva. Meg sem hallom. Tök jó.

Hallhatatlan nesztől aztán egy kevésre,
Bezzeg helyrebömböl csengőm berregése.
Postakocsi áll a függöny túloldalán.
Felvillanyozódom. Ajándék jött talán.

A postakocsihoz postás is tartozik.
Szemmel láthatóan énrám várakozik.
Csomag nála tényleg – futok izgatottan.
Jobb kapni mint adni. Vajon mit kaphattam?

Eszmét cserélve a zöld kocsis alakkal,
Hamar lombozódom kezemben a pakkal.
Hétköz a kalendár, dolgozik mindenki,
Legyek hát szíves a szomszédét átvenni.

Meggondolatlanul firkantom a nevem.
A mai napomból épp most lett elegem.
A csomag címzettje örök ellenségem.
Szót sem váltottunk az utóbbi száz évben.

Ezt talán megsejtve elszelel a posta.
Tömény benzingőz bűz gúnyos búcsúcsókja.
Kezemben a doboz visszavonhatatlan.
Postázták, vesztemre mégis postázatlan.

Mérget vehetsz rá, hogy nem viszem át este.
Kutyát küldene rám, nézné ahogy enne.
Igenis az vagyok, aki tartom szavam.
Pakkal nálam teszem nyugovóra magam.

Forgolódom, közben jár fejem tartalma.
Aztán könnyebbülten gyújtok éji dalra.
Briliáns ötletet szül briliáns elme:
Káposzta marad, de zabáljon a kecske.

Reggel felébredve útirány a posta.
Kezemben a doboz, beállok a sorba.
Érzékeny veszteség az anyagi károm.
Pokolba fösvénység. A pakkot postázom.

Eltelve magamtól, dolgom végezetten,
Láthatatlan burok köröttem, felettem.
Hallhatatlan nesztől alig egy kevésre,
Helyrebömböl csengőm bőszült berregése.

Ha köbcentivel is tágasabb az agyad,
Hogyha felebarátomnak érzed magad,
Hasonlatos hogyha fordult elő veled,
Könyörgöm adj tippet: mi a francot tegyek?