Sodrásban
Egész életünkben ezt tesszük,
akarva, akaratlan hömpölygünk,
jó partról a rossz partra sodródunk,
sorsunkban mindig csak álmodunk.
Ezt szeretnénk, erre vágyunk, mire jutunk,
jó reménnyel, eséllyel mindig csak futunk,
aztán elfogynak az utak, s a gondolatok,
állunk a part szélén, ahol szakadni szokott.
Ki vagyunk téve mások kényére-kedvére,
legkevésbé magunk vágyta szerencséjére,
mire saját talpunkra állnánk, elfut az idő,
a sodrásban vagyunk, ahogy minden kő.
Építenénk hidat, várat, kikötőt boldogságnak,
elsüllyedtek a hűségek, örökös mocsárban,
nem tanultunk meg remélni, se hittel élni,
mibe kapaszkodnánk, hogy ne keljen félni?
Nem tartunk ki hűségben, barátságban,
nem vagyunk eggyek a haza oltalmában,
nem hevül szívünk, hogy szeressük e hazát,
nem tartunk össze, hogy ne veszítsünk csatát.