Vájkálás a múltban

Vájkálás a múltban

1.

hogy ki ne hűljön és hogy el ne feketüljön a parázs
hogy azt is élőnek higgyem aki soha nem létezett
azt is tudva mit sejteni is fájó megpróbáltatás
hogy benned is föllobbanjon a legősibb emlékezet
hogy szavaimon ne fogjon se az idő se a radír
hogy ne érezd hogy meghaltam és csak egy maszk nevet feléd
hogy egy fa helyett szívedbe koppanjon íjamról a nyíl
megérezve a szerelmem minden kínlódó szédületét

hogy megszabaduljon minden lila ködtől minden máztól
nem mondva hogy kettőnk közül el én rontottam és szabtam
hogy ne menekülj előlem fejvesztve csak akárhányszor
a penészes bűneimmel állva csak a virradatban
hogy úgy tehessek meg mindent ahogy meg máskor is tettem
hogy lényegtelenné legyen minden dolog mit nem értesz
hogy megfürdess vágyaidban és a tiszta végzetedben
hogy láthassam a sok sötét árnyalat mind fehér lesz

nem adva a gyűlöleted kezébe kardot se lándzsát
hogy eskünk keményebb legyen végre minden almamagnál
hogy ne kelljen szenvednem csak a test izzadt vonaglását
hogy az első lépcsőfokot megkezdhesd végre magadnál
hogy elsírva könnyeinket egymást végre tisztán lássuk
mint akikről le a leplet a vad őszinteség rántja
hogy afölött ne győzhessen többé már az árulásunk
tovább fúródva szívembe a kínomnak vad fullánkja

2.

mert én tőled és magamtól még és már csak azt kívánom
hogy a teendőkről együtt döntsünk hogy ha már itt vagyunk
hogy ne érezzem nélküled tovább egyensúlyhiányom
hogy megtaláljuk az égen sebezhetetlen csillagunk
hogy bűneinket ne nyeljék el az elrejtett fiókok
hogy jobb lenni önmagamnál ne mondhasd hogy nem igyekszem
hogy színeket kaphassanak az elfeketült ikonok
hogy a végből a jó és a szép is valahogy kitetsszen

úgy érezve feloldódom és a nagy semmiben szétesem
mint akiben nem áll össze sem a rész sem a folyamat
irányt vesztve úgy szédülve bele csak szörnyűségesen
tovább szőve kétségeim akár a pók a fonalat
mint aki magamat eddig csak az orromnál vezettem
úgy próbálva lenyelni most az undorom és a gőgöm
vájkálva magamban a boncasztalra feküdve legszívesebben
nem csodálkozva többé már a csodához könyörgőkön
mint akinek minden szavad mint akinek minden hit rossz
hogy feladva az álmaim beálljak én is a sorba
úgy mint aki alkalmatlan felnőni látszataidhoz
úgy mint akit lassan megfojt a toposzok köldökzsinórja
mint aki a hányattatott sorsával lassan megbékül
mint akinek az útjai lejtőn lefelé haladnak
hogy valóságosnak téged és magam se lássam legvégül
ijesztő formákat adva minden sötét árnyalatnak

Móritz Mátyás
2021. Január 2. Szombat
Budapest, Csepel

Szólj hozzá!