Ha szirmot bont versem virága…

Összes megtekintés: 62 

Ha szirmot bont versem virága…

Nem mozdulok. Maradok itthon.
Vak víziók libbennek titkon,
könyv illata lengi be szobám.

Poémák tüzes csillagának
fényei mindig visszavárnak
a könyvtár meghitt, hűvös ölén.

Lelkemet a sors súlya nyomja,
s letűnt gyönyör keserű szomja
apad el csendesen szívemben.

Mindig éled új, friss tavaszom,
s amit adok, azt visszakapom,
ha szirmot bont versem virága.

’20.augusztus 15.

“Ha szirmot bont versem virága…” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Szia Kitti!
    A bezártságot érzékeltetve – ahogyan én éltem meg – írtam még tavaly, az első korlátok után.
    A versekbe, könyvekbe menekítettem lelkemet, remélve, hogy tavasszal már jót nevetünk az egészen…
    Sajnos inkább sírunk.
    Köszönöm hogy olvastad írásomat.

    Kezedet csókolom:

    😷riston 🌻🌼🌹🌷

  2. Bizony, hogy így érzem én is, ha könyv illatú szobában ténfergek, és forgatom valamely érdekes kiadványt, vagy éppen írok. Eltűnik a keserűség, a nyomasztó gondok, és szabadnak érzem magam, majd bekövetkezik ez is:
    “Lelkemet a sors súlya nyomja,
    s letűnt gyönyör keserű szomja
    apad el csendesen szívemben.”

    No, meg a zárás, ami tényleg frappáns. Jó vers ez nagyon!🌼

Szólj hozzá!