Fohász

Fohász
Hogy várt mindig, nagy szeretettel,
Örömmel leste, mikor érkezem.

Hogy ragyogott kedves szeme,
Tárta karját ölelésre.

Hét hónapja már hiába megyek,
Nem fekszik ágyán a drága beteg.

AKKOR rám nézett, mosoly ült arcán,
AZTÁN… könnyek gurultak szempilláján.

Majd hirtelen… hiány. Mi okozhatja?
Nehéz lett szívem, hisz ez a CSÖND hangja!

Hiába szólok, simogatom kezét,
Elment… elvesztette maradék erejét.
Hangtalanul zuhant rám a mély bánat:
Elvesztettem drága édesapámat.

Álmomban visszajár, vigasztal:
– Veled vagyok lányom, nincsen semmi baj!

Szívemet hozzád felemelem,
Kérlek, szeresd őt Uram, helyettem!

2020. okt. 24.

“Fohász” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Drága Pilla! Tudom, milyen szoros kötődés és szeretet van köztetek, hiszen míg itt volt, beszélgettünk erről. Ápoltad, kedvét kerested, minden tőled telhetőt elkövettél, hogy neki jobb legyen. Szomorú vagy nélküle, ez érthető. Viszont most már kövess el mindent azért, hogy neked legyen jobb! Szépségesen szomorú és szeretettel teli versedet szívesen olvastam.🌞🌼

  2. Fájdalmas soraid meghatottak és emlékeztettek három éve elvesztett édesapámra. Amikor már nem tudott beszélni ő is a könnyeivel kommunikált.
    Szeretettel olvastalak. Melinda

  3. Köszönöm, hogy elolvastátok. Mostanában nem tudok vidámabb verseket írni, de talán majd egyszer mégis sikerül…

  4. “Hangtalanul zuhant rám a mély bánat:
    Elvesztettem drága édesapámat.”

    Meghatóan szép sorok. Bizony nagyon fájdalmas elveszíteni a szeretteinket.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!