Könnyen múlik el

Összes megtekintés: 80 

Oly könnyen múlik el.
Búcsút intve egymásnak.
Ablakunkból vígan kiálltunk.
Éljen a magány S szabadság.
Ifjú szívünk, megbukott szerelme.
S másnak adjuk tova,
Azt mit Isten így akarta
Magát másnak, engem magamnak.
Így válik köddé, bársony szívünk legszebb nyara
Így múlik est S hajnal, felkelő, rekedt szava.
S maga színész könnyei hullanak reánk.
S oh én hinném, bár hinném, hogy jönne még tavasz.
Jönne még, bú s dalolva szaladnánk.
Egymáshoz, a kerítéseken, falvakon át.
De maga szeretni nem tudott.
S én hinném, S várnám a csodát.
De az ábránd, mocskos kezétől
Fuldoklik lidérces szívünk.
Ez várna? Ez várna reánk?
Idegenként menvén egyedül tova
Kegyelmezz, magamon, hazugság.
Így lemondani rólam, kit szeretett.
S most itt állván maga ajtaja előtt.
Árván dobom magához levelem.
Levelem, mit egykoron másnak címeztem.
Egykoron, kölyökként, híú gyermekként
Könnyeztem tele.
Mert azt hinné ember, hogy megmarad.
S lám megmarad a fiók mélyében.
Vártam kinek adjam részem.
Milyen részem?Mi nem volt enyém.
Ezt adhattam, magának.
Intünk, múltnak, jelennek
Mink tán soha nem volt miénk.
S itt állva az ön sziluettjén.
Elbukott, hazug, szerelmén.

“Könnyen múlik el” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!