Kedvenc vers

Összes megtekintés: 88 

Néptelen téren
végtelen üresség ásít,
kopár házfalak, csukott ablakok,
csillagtalan éjszakában
gondok alszanak
csendben.
Tömör felhőkből
napokig áradó eső,
elemi csapás, termés-temető.
Fásult emberek keserve,
szomorú szemek
könnye
arcukon pereg,
elfáradt már a szeretet,
a teljesületlen ígéretek
szívekben csüggedést szülnek,
reménytelenek
lettünk.

“Kedvenc vers” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Sarolta!

    Van ez így, amikor az ember úgy érzi, hogy minden kilátástalan, aztán elég egy jó szó, és minden megváltozik. A versed egyébként tetszett, nagyon jól kifejezi a mostani lelkiállapotodat. Írjál, az segít!
    Szeretettel: Kati

  2. Kedves Sarolta!
    Megértem azt a végtelen magányt, amely az embert mélybe rántja tudom, hogy nagyon nehéz az örvény aljáról újra a felszínre jutni. Szeretettel gratulálok a verseidhez, számomra mindig csoda, ha valaki a szavakon keresztül érzéseket tud megjeleníteni. Szívesen olvasom és várom a további alkotásokat!
    (Remélem nem haragszol a tegeződő formáért ❤️)
    Mariann

  3. Kedves Sarolta! Versedben sok rosszat összefoglalsz , amit mind megértek, de a remény meg kell maradjon,ha nem nekünk, a jövő generációnak!
    Szeretettel:Gugi

  4. Drága Sárika! Már megint rossz a kedved, biztosan nem vagy jól. Én fáradhatatlan szeretettel gondolok rád. Ölellek és jobbulást kívánok! 😍😘🌸

Szólj hozzá!