Összes megtekintés: 88
Néptelen téren
végtelen üresség ásít,
kopár házfalak, csukott ablakok,
csillagtalan éjszakában
gondok alszanak
csendben.
Tömör felhőkből
napokig áradó eső,
elemi csapás, termés-temető.
Fásult emberek keserve,
szomorú szemek
könnye
arcukon pereg,
elfáradt már a szeretet,
a teljesületlen ígéretek
szívekben csüggedést szülnek,
reménytelenek
lettünk.
Kedves Sarolta!
Van ez így, amikor az ember úgy érzi, hogy minden kilátástalan, aztán elég egy jó szó, és minden megváltozik. A versed egyébként tetszett, nagyon jól kifejezi a mostani lelkiállapotodat. Írjál, az segít!
Szeretettel: Kati
Kedves Sarolta!
Megértem azt a végtelen magányt, amely az embert mélybe rántja tudom, hogy nagyon nehéz az örvény aljáról újra a felszínre jutni. Szeretettel gratulálok a verseidhez, számomra mindig csoda, ha valaki a szavakon keresztül érzéseket tud megjeleníteni. Szívesen olvasom és várom a további alkotásokat!
(Remélem nem haragszol a tegeződő formáért ❤️)
Mariann
Kedves Sarolta! Versedben sok rosszat összefoglalsz , amit mind megértek, de a remény meg kell maradjon,ha nem nekünk, a jövő generációnak!
Szeretettel:Gugi
Drága Sárika! Már megint rossz a kedved, biztosan nem vagy jól. Én fáradhatatlan szeretettel gondolok rád. Ölellek és jobbulást kívánok! 😍😘🌸
Lehangoló ez a vers. A szeretet nem fáradhat el, azt adni kell és ha adjuk, akkor vissza is kapjuk valakitől.
Szeretettel: Rita🌹