Már megszokottá vált, hisz naponta láttam,
a didergését a rongyos kis kabátban,
az éhezését az elkéklő ajkakat,
szántam az embert, mi belőle megmaradt,
de bosszantott a makacsul tehetetlen,
a mogorva magánya a szeretetlen.
A mivé lett büszkesége koldulása,
az akarata tudatos pusztulása.
Az alkohol bűze, a rátapadt mocsok.
Szenvedéllyé válik, ki ennyire konok?
Mert elég egy pár falat, a jóság etet,
borra néhány fillér ” jól megmelengetett”
hitte, miközben fagyni látszott a jelen.
Fekete zsákban… ember volt… reménytelen.
“Ember volt…” bejegyzéshez 2 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Sajnos egyre több”reménytelen”-t látni.
Nagyszerű alkotás!
Szreetettel gratulálok!
Margit 🌹
“Fekete zsákban… ember volt… reménytelen.”
Igen, sajnos, vannak, akik reménytelenek, kár értük.
Szeretettel: Rita💐