Szétfeslett

Összes megtekintés: 48

Szétfeslett

mellém a félelem helyett
szeretőül a nyelv szegődik
de te csak nyugodtan temess
de te csak nyugodtan átkozz

én azért is megszüntetem
a határokat az égit és a földit
hiába mondod hogy nincs bűnöm
mi ne lenne elég az elkárhozáshoz

hogy eljutni ne akarjak
a csillagokig se a holdig
hogy a fáradozásom nem
szolgál csak önös érdeket

hogy a szemétre úgy kerül
minden munkám mint az ócska holmik
hogy hiába is kutatom
a szemem elől elrejtett ellentéteket

hogy kezében senkinek sem
leszek idén sem lámpás
hogy nem érzed szavaimat
csak elidegenítően hidegnek

hogy hiába kívánom hogy
legyen szentség legyen áldás
hogy te azért se lásd őket
értékes és valódi tettnek

hogy a kedvemért meg ne térj
és javadra ne is változz
hogy nekem meg ne is bocsásd
hogy el nekem ne is nézzed

és hogy értem érthetetlen
nyelven átkokért kiáltozz
hogy meg se próbáljam többé
megszeretni jobbik részed

a szavak mellettem vannak
a szavak mellettem állnak
hiába mondod versemnek
egynek sincs kezdete se eleje

te ki hűtlenségre születtél
egy igazi kannibálnak
kiben ijesztő méreteket ölt
a pusztulás húzóereje

kinek engem olvasva hol
viszket hol izzad az ökle
mondván be hiába bújtatom
ismételem és magolom

hogy változatlan maradjon
ellenállásod örökre
a legsötétebb angyalként
állva kőtalapzatodon

ki megérteni és szeretni
idén sem akarsz már jobban
mint akivel a költői
énem meg semmit sem láttat

mondván hogy az igyekezetbe
bele hiába is rokkan
a gerincem kutatva hogy hol végződik
benned a remény és a bűnbocsánat

ki nem érted törekedni
miért akar bennem a múlt
mint akiben minden szavam
elenyész és lassan kihal

hogy mind repedt kő legyen csak
és névtelen és elvadult
hogy a gyom borítsa mindet
szétfeslő elnyűtt imáival

mondván ideje lenne már
nekem is feladnom lassan
mint akiben egy szavam sem
erősíti meg a hitet

mint aki már nem is várod
hogy feltárjam és kimutassam
ki az igazságaimat be
hazugságokkal helyettesíted

hiába számolod tőlem
a költészet mit is vett el
hogy felmelegíteni
ne is akarjam én a szíved

próbálva meg álmaimba
belenyúlni csontkezeddel
nekem nem tartogatva csak
a skarlát bűnjeleidet

nem értve hogy miért vallom
hangoztatom és vállalom
nem érezve nehézségnek
keresztnek koloncnak és gondnak

remélve hogy fejed egyszer
megpihen majd a vállamon
és hogy nem adod ki magad
többé a kórboncnokomnak

hogy szíved végre érezzen
hogy a szemed végre lásson
mint aki egy jobb világot
idén velem együtt áhít

üdvözölve küzdelmemet
ahogy a boldogulásom
nem akarva tűzre vetni
álmaim hieroglifáit

te aki fájdalmaimon
is értetlenül mulatott
kibe verseimben mégis
bele mint egy ágba botlok

megpróbálva megérteni
újra gyarlóságtudatod
hogy meghagyj nekem legalább
egyetlenegy rózsacsokrot

hogy körbeölelhessen végre
és utoljára a hálám
hogy több legyek a számodra
mint egy rossz és fájó emlék

hogy túlláthassak ennek az
évnek is a félhomályán
felsóhajtva hogy bárcsak a
porban lábnyomod lehetnék

hogy ne mondd magam hiába
nyúzom szaggatom és tépem
hogy egyetlen versemnek se
legyen gondolata velünk

hogy megkövülve állj tovább
bestialitásod sziluettjében
mint akiben a világom
rég leáldozott és letűnt

hogy ne is várjak fényeket
már a vak történések helyett
hogy a szemedben meg én már
örökre bűnös maradok

hogy bennem keresni idén
sem fogod már az óvóhelyed
hiába is szaporodnak
bennem a színárnyalatok

Móritz Mátyás
2020. Január 4. Hétfő
Budapest, Csepel