A vízhordó fiú

A vízhordó fiú

Halkan lépdel igaz mosollyal az arcán.
Szívből teszi a dolgát nem csak úgy bambán.
Lába már alig bírja nemes lépteit.
A vizet mégis hozza hiszen tőle kérhetik.

Erős kezei meg meg remegnek,
fájdalmat nem mutat idegen szemeknek.
Csak megy alázatosan teszi a dolgát,
Sietve az asztalhoz botorkált.

Uraim. Íme itt vagyok. Vizet hoztam kérem,
Szomjaznak hát sietősre vettem léptem.
Maguknak a víz már nem olyan fontos??
Pedig nézzék a kezeim milyen dolgos!

Kivárják a megfelelő időt ugye??
-Te paraszt hallgass!! Vajon szarban úszni tudsz e?
Nevet az egyik fen hangon kacagva.
Bevallom ez engem nagyon zavar ma!!

-Uraim alázatosan kérem,
nekem csak ennyi a mesterségem.

Micsoda?Mesterséged?Te galád!!
Szedd a lábad vagy fiam oldalba vág!
Na hadd lássam!!Mozogjon az a láb!
Gyerünk- gyerünk ne tátsd a szád!!

Hozzá dobva egy ócska garast.
Most bíz jobb ha szaladsz!
Semmire kellő!!Vidd a vizedet te gyáva!!
S fordul a fiú s szánakozva lép hátra.

Ekkor megnyílik a kék ég, s angyal száll alá,
-Megáldom lelked, hisz oly sokká szolgáltál.
Egy napon ott állsz majd az oltárnál.
Ahol igaz szavakat szívből szólhatnál.
Móna