Ha nem is marad már másom

Összes megtekintés: 46 

Ha nem is marad már másom.
Csak a remény, ami lágyan átfon.
Szívem fájó sajgó nyílalása.
Szomorú szemeim igazi csillogása.

Csak a remény mi enyém.
S a hitem, mi mindennel felér.
Szenvedő lelkem hangos kiáltása.
Repül messze-messze a világba.

S láss csodát, még mindig-mindig élek..
Istenem azt akarja, hogy zenéljek!
Nem hagyja, hogy az útról letérjek!
Felteszek hát egy újabb számot, s remélek.

Bezárkózom veled eme dallamba.
Hagyom had vigyen a magasba.
Menekülésem egyetlen útvonala.
Elmém igaz szabad akarata.

Önként dobom el a pocsék valóságot.
Kreálok helyette színes hazugságot.
Szívemet bár kitéphetném, s adhatnám oda.
Tudnám, hogy az életem nem volt oly mostoha.

Csak igazi lelkeket kerestem.
S kik hazudtak könnyezve temettem.
Magam vágtam el a kötelékeket.
Azóta is szedem a törmelékeket.

Nap-nap után, az igazságra várva.
Talán egyszer eljön a fény a szobámba.
Reszkető kihűlt összetört testem.
Életem, csakis egyetlennek szenteltem!

S ha nem is jön el a boldogság mámor.
Mindegy is én nekem, csak légy boldog bárhol.
Engem már ne keressen Ámor!!!
Szívem többé nem veszem ki a sárból!!

Móna

“Ha nem is marad már másom” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!