Alkonyat

Egy kényelmes fotelban hátradőlve
nézem, amint lassan lemegy a Nap.
Ülök a teraszon, előttem a végtelen,
mögöttem a múltam már hallgatag.

A Napkorong még biccent egy nagyot,
aztán eltűnik a messzi horizont mögött.
Ami elmúlt, az már mindig úgy marad,
valami innét már régen elköltözött.

Csendes az este, égből pottyan az éj,
szellő borzolja megfakult ráncaim.
Betakarja a semmiből jött sötét
féltve őrzött, tünékeny, szép álmaim.

Fülembe kúszik lassan az esti csend,
elringat, elandalít a langy est illata.
Csillagok ásító, hűvös fénye alatt
földig ér, majd betakar az óvó éjszaka.

Kezemben egy könyvet lapozgatok,
de már alszanak mind a szép szavak.
Pihenni tér mind az esti csendben
a sok ezer gyönyörű, bölcs gondolat.

A mából tegnap lesz nagyon hamar,
a messzi holnap még oly sok jót ígér.
Beburkolózom hát bátor álmaimba,
s szívem adom éjtündér csókokért.

Egy kényelmes fotelban hátradőlve
tudom, hogy közeleg az alkonyat.
Ami elmúlt, az már vissza sose tér,
érzem amint lassan lemegy a Nap.