Útba taposott hó, kemény jéggé fagyva.
Kinyílik egy ajtó, kirepülök rajta.
Visszavonhatatlan csukódik a kilincs.
Ma már a kocsmában számomra pia nincs.
Szikár csapos spiné, viharvert matróna
Kidobó is egyben. Kilökött a hóra.
Nem osztom nézetét, hogy tök részeg vagyok.
Igaztalan, mégis útilaput kapok.
Miután a lökés jól hátba támogat,
Sebesebbnek érzem testem mint lábomat.
Rövid műrepülés kényszeredett pályán.
Hasra vágódom a jéggé fagyott járdán.
Épp úgy mint a múltkor – rémlik át a ködön.
Működésbe lép a túlélő ösztönöm.
Úszó kutya módra sebesen jár karom.
Rövid ideig, mert sebesen lankadom.
Kutya-úszó formám most már gyalog-béka.
Távolinak tűnik álmaim hajléka.
Néhány diszkrét lábpár csendben átlép rajtam,
Bennem meg megszűnik minden mozgáshajlam.
Rúgok egy utolsót, hátra senderedek.
Többszörös burkon át bámulom az eget.
Angyalt vélek látni a semmi közepén.
Segíts angyal! Hidd el jó ember vagyok én.
Jópofa kis vers, nagyon tetszett!
Könnyesre nevettem magam, mert ezt a kocsmai jelenetet olyan remekül lefestetted
élmény volt olvasni, gratulálok a jó humorodhoz
Szeretettel Ilona🤣
Nagyon tetszett. Szellemes, vicces, jópofa vers.
“Kutya-úszó formám most már gyalog-béka.
Távolinak tűnik álmaim hajléka.” (Nyilván egy cseppet se volt ittas).
Szeretettel: Rita💐