Úton…

Bán Szabó Laura

Úton…

Ember volt, öreg, az úton ballagott.
Kezén fáradt ráncok, tenyerén a múlt,
fekete kabátján a Vénség hallgatott.
Cipője ócska, formátlan, suta,
karján szatyor lógott ide-oda.
Vállán eltört, széthullott remények,
körötte a fények halványak, fehérek.
Ő csak lépett a porban egyszerűn, puhán,
és a Szükség lihegett lépte nyomán.
Százéves álom már a születése,
százéves emlék az Élet ölelése,
százéves mámor, ifjonti csodák,
visszaint a múltból száz tüzes délibáb.
Ballagott az úton, észre sem vett talán,
s a szél port kavart tűnő lépte után.

“Úton…” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!