Bán Szabó Laura
Úton…
Ember volt, öreg, az úton ballagott.
Kezén fáradt ráncok, tenyerén a múlt,
fekete kabátján a Vénség hallgatott.
Cipője ócska, formátlan, suta,
karján szatyor lógott ide-oda.
Vállán eltört, széthullott remények,
körötte a fények halványak, fehérek.
Ő csak lépett a porban egyszerűn, puhán,
és a Szükség lihegett lépte nyomán.
Százéves álom már a születése,
százéves emlék az Élet ölelése,
százéves mámor, ifjonti csodák,
visszaint a múltból száz tüzes délibáb.
Ballagott az úton, észre sem vett talán,
s a szél port kavart tűnő lépte után.
…
Szomorú, ám szépséges életversednél
szeretettel időztem.
Mária
“s a szél port kavart tűnő lépte után.”
Csodás!
Szeretettel gratulálok!
Margit 🌹
…
Gyönyörűség ez a vers, hűen ábrázolja a megtört öregemberek kinézetét, lelkét.
Gratulálok, Zsuzsa! 💐
“Ballagott az úton, észre sem vett talán,
s a szél port kavart tűnő lépte után.”
Tetszéssel: Rita💐