Kirabolt életem építem lelkemben
jégvirág koszorút font a tél szívemben
szélsebesen közeledik a tavasz
jégvirág koszorúm nem olvad, maradt
Kandalló mellett melengettem szívemet
fagyos koszorúm fel nem engedett
pamlagon ülve hosszasan néztem képedet
jégvirág koszorúm ejtett egy könnycseppet
Tengernyi emlékem itt úszkál előttem
csillagunkat keresem esténként az égen
szívemet forró parázsként égeti nemléted
jégvirág koszorúm velem hál, velem ébred.
Kondoros 2021 március 17 Oláh Péterné Jantyik
“Jégvirág koszorúm” bejegyzéshez 6 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Köszönöm Mária.
Drága Erzsike! Ismerős érzések, mit e szomorú,
mégis szép versbe foglaltál.
Az a jégvirág koszorú sokáig veled hál, veled ébred,
csak az idő gyógyít valamennyit.
Szeretettel: Maria
Köszönöm Rita, sajnos fájdalmas estéket élek meg, de ismerik ezt sokan rajtam kívül. Egy társ elvesztésekor a maradóban hatalmas űr keletkezik, és ezt az űrt ebben a korban, már nehéz pótolni. Együtt öregedtünk meg, egyedül maradni fájó. Most nekem dobta ezt élet.
Kedves Erzsike!
Érthető minden, amiről írtál. Nem lehet feledni soha azokat, akiket szerettünk. Írni kell róluk, mert addig élnek, amig valaki emlékezik rájuk.
Szeretettel: Rita🌹
Köszönöm Irnom kell, másképpen nehéz elviselnem a történéseket.
Gyönyörűen fogalmaztad meg érzéseidet, beleborzongtam minden egyes sorába.
Ölellek szeretettel: Icu🌹