Nála jártam!

Nála jártam!

Volt egy álmom nagyon régen,
templomban jártam egy télen.
Búcsúm után letérdeltem
s imádkoztam szépen, csendben.

Oltárt néztem vágyakozva
kerestem kit búcsúztattam.
Hideg kövek körbe vettek,
egyedül csak én jöttem el.

Fény gyúlt most az oldalhajón,
halk hárfa szólt, angyalt dalolt.
Belépett egy kedves személy
lénye tiszta mint az erény.

Első sorban foglalt helyet,
körbe vette Őt egy sereg.
Rózsa illat szállt magasan
boldog voltam, hogy Ő itt van.

Nem féltem de mégis némán
elragadott ez a látvány.
Várakozás szele ébredt,
s szeretet mely izzón ölelt.

Felhő kúszott padsor elé,
ködből jött egy másik személy.
Méltósága szinte szárnyalt
térden állva reá vártam.

Tudta Ő, hogy én ki vagyok,
rám nézett és úgy ringatott.
Minden szennyem folyt le rólam,
így piszkosan ölelt hosszan.

Égi sereg halkan dalolt,
együtt imádtuk e napot.
Nem engedett el míg lelkem
olyanná nem vált mint régen.

Rám bízta, hogy tisztán lássak,
Őrizzem meg amit láttam.
Halljam meg a hívó jelét,
mert Ő vezet, fogjam kezét.

Bennem maradt fénylő lángja,
hisz vissza vonult otthonába.
Bizton tudom Nála jártam,
akkor is ha álmot láttam…

“Nála jártam!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!