versírási kényszer

Összes megtekintés: 46 

a költészet világnapja
nemzetközi ünnep,
ki a verset maga írja,
ás magának vermet.
minden verssor egy lapát föld,
amit kitermelhet,
egyre mélyebb lesz a gödör,
bele is temetnek.
nem hagy az ihlet aludni
még a föld alatt sem,
tíz körömmel tudsz kaparni,
és kikel a versed.
Beteg lelket gyógyítani
ez volt az érdemed.

“versírási kényszer” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Sárikám, a más értelmezése riasztó e versednek, bár gondolatisága a zárósorokban világlik ki. Az utolsó sort a ritmus miatt úgy érzem az “érdemed” helyett “értelme” jobb lenne.

  2. Kedves Rita!

    Valóban igaz, számomra a versírás lelki kényszer, pedig már sokszor elhatároztam, hogy nem folytatom, mert nem írok már elég vidámat, érdekeset, mert az öregség, a betegség elvitte humoromat, ellopta ötleteimet.
    A múzsák csak a fiatalokat csókolgatják, kivéve a vénülő férfiakat, akik szexuális kalandjaik emlékeivel dicsekednek – vannak itt s, más oldalakon is többen ilyenek, név szerint és emlékverseik alapján ismerem őket. / Én sohasem voltam megszállottja a testi szerelemnek, de elfogadtam, eltűrtem,mert gyermekeket akartam. Lettek is : 2 szép, okos lányom és mindkettőtől 2- 2 unokám, és ez boldoggá tesz./
    Sajnos ez az élvezet kimaradt az életemből, de most, idős korban nem sajnálom, sőt, az emlékektől is iszonyodom./

Szólj hozzá!