Rendvezénylők kora

Összes megtekintés: 78 

Érzéketlen emberek
között barangolok,
kik egymást lenézik,
és mint a cigarettacsikket
eltaposnák, ha tehetnék.
Pedig ha tudnák,
hogy még porszemnek
sem számítanak a gépezetben,
hiába gondolják,
hogy ők vezénylik a rendet,
ez balga tévhit csupán.
Reszketnek életükért,
mint hitvány férgek,
kiket a pusztulás réme féltet,
de mégsem könyörülnek
kinézett áldozatukon.
Vakságuk undorra késztet,
hogyan tudnám megállítani őket?

“Rendvezénylők kora” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Melinda! Nehéz időket élünk, de a remény ami éltet bennünket. A változás szele már fújdogál. Ezek az emberek már nem fognak változni. renmek versed elgondolkodva olvastam. Éva

  2. Kedves Melinda,
    Komoly kérdések ezek, az emberiség kezdete óta. Szodoma és Gomora büntetése hiábavaló volt. A gonoszság eredendően bennünk van, az emberiség önmaga pusztítójává válik. De mégis, van remény. Elvonulni innen, a magányba, vagy társra találva együtt élvezni az élet minden megmaradt szépségét, akár megvénülve is, de nem függve senkitől. Ezek ellen nem tehetsz mást. Ragyogó versed a gondolkodó, érző, a gonoszságtól szenvedő ember verse. Nincs közünk hozzájuk, tehetetlenek vagyunk, de áldozatok nem leszünk.
    Szeretettel,
    Janó

  3. Kedves Melinda!

    Hihetetlen, hogy mennyire öntelt az ember, pedig nincs mire. A lényeges dolgok nem rajtunk múlnak, mi csak elfogadni tudjuk, amit kapunk, azzal élhetnénk békében, szeretetben.

    Szeretettel: Rita🌹

  4. Drága Icu! A düh, a tehetetlenség íratta velem ezeket a kemény sorokat. Azért én reménykedek a változásban, ezért is tettem fel versem végén a költői kérdést. Köszönöm olvasásod és véleménynyilvánításod! Melinda

Szólj hozzá!