Bán Szabó Laura
Tűnődés
A mahagóni ebédlő puha zöld szőnyegén
anyám lépteit hallom jönni felém.
A nehéz tölgyfa szék könnyedén átkarol,
s falon a tükörben látom Őt… valahol.
A súlyos függönyök lebbennek lépte nyomán,
ablakon a fény belibben sután.
Porcelán csillan vitrin hűvösén,
elszállt kávéillat ül le körém.
Anyám most áttűnik az asztal mellé,
terítő csipkéje hullik elé,
áldott keze pihen virágok fodrában,
s az elmúlt idő marad a nyomában.
Szeme messze néz, láthatatlan távol,
nem keres semmit, nem bánt és nem vádol,
megnyugodva ül a lelkem közepén,
s a szívem melegével átkarolom én.
Szebben leírni alig ha lehetne.
Gratulálok!
Drága Laura! Szépséges, csodálatos emlékező
versed szeretettel olvastam. Nincs annyi jelző,
amit versedhez lehetne tenni.
M.
Gyönyörűséges vers, az embernek kicsordul tőle a szíve.
Szívből gratulálok, Zsuzsa! 😊😍🌷
“megnyugodva ül a lelkem közepén,
s a szívem melegével átkarolom én.”
Gyönyörű. Csodaszép versed átéléssel és tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🌷
Laura, kedves emléket hoztál.Köszönöm.