Testamentumom

Összes megtekintés: 54 

Fekszem a kórházi ágyon,
kerüli szemem az álom.
Feszítő fájdalom, gyűrött párnák,
a Halál feni már kaszáját.
Ágyam szélén ül a remény,
fülembe súgja. ne félj!
Életed véget ér, nincs több esély.
Aludni szeretnék álmatlanul,
míg csontos kezével értem nyúl.
Behunyt szemem mögött
életem története lepörög.
Nem szereztem kincseket,
csak ismereteket.
Rátok hagytam már ezeket.
Roncs testem anyaga porrá válik,
anyám sírjában földbe száll itt.
Elmegyek, de nem halok meg,
míg lesznek, akik rám emlékeznek.
Fekszem a kórházi ágyon,
fehér fényben jön az álom.

“Testamentumom” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Sárikám! Megrendítő a versed, ám a sorok között azért ott kuporog a remény – az ágy szélén- és igaz. Mert az emlékezet életben tart, azok számára, akik emlékeznek, akik szeretnek, nem hal meg senki. A feledés a legnagyobb halál, a végső vég. Könyved, írásaid, életed sora, köztünk tart amíg létezik betű és szem, ami olvassa azt. Szeretettel ölellek!
    kit

  2. Drága Rita!

    szeretettel fogadtam most is hűségedet. Valóban nagyon rossz állapotban vagyok – nem vírus! – de régi betegségeim kínoznak.
    A gépem is hibázik, valaki ellopta adataimat, most nem férek hozzá leveleimhez, sok adatot, képet letöröltek. Adataimmal visszaéltek, és nem tudok javítani. nem jól értek a géphez, unokámtól örököltem, régi is. Pedig ez az egyetlen kikapcsolódási lehetőségem jelenleg és javulásra nincs esélyem.
    Nagyon köszönöm, hogy törődsz velem

    szeretettel Sarolta

Szólj hozzá!