Virágvers

Összes megtekintés: 56 

Neved, ha hallom, rezdülök
akár egy ócska húr,
akár egy éhes újszülött,
a szám emlőre nyúl,
amint a részeg töltené
az utolsó körét,
én is szerelmem önteném
remegve úgy eléd.

Ha már azóta nélküled
konok magány az úr,
a szívemen ejt nagy sebet
és folyton újra szúr,
maradjon annyi oltalom
e fázós hajnalon,
elkékülő jég-ajkamon
neved suttoghatom.

Aztán a szó is elmarad,
nem indulok feléd,
a szívem végül meghasad,
tovább dobogna még,
de lenn a mélyben nem lehet
nagyot kiáltani,
a föld emészti testemet,
s ki fog virágzani.

“Virágvers” bejegyzéshez 6 hozzászólás

Szólj hozzá!