Az “öreg”

Összes megtekintés: 38 

A halál az úton ballagott,
köpenye szinte a földet érte.
Munkája lesz majd legott,
legalábbis ezt remélte.

Éj vagy nap nem számított,
ő csak ment és ment előre.
Vállán a szerszám ott virított,
az ő igaz büszkesége.

Kucorgó csendben, égi zajban,
hol az utak összeérnek.
Békében vagy háborúban
tennie kell mind avégett.

Öreg keze nem reszketett,
dolgát mindig megtalálta.
Nem tévedett s nem feledett,
azt becsülettel mind ellátta.

Könnyek között vitt az útja,
fájdalommal mérték percét.
Ki nem apadt bánat kútja,
ha útja során megszomjaznék.

Betegségben, forró lázban,
hol a remény már ismeretlen.
Sosem késett és ott termett
földig érő, nagy köpenyben.

Hol van ilyenkor az Isten,
hagyja dolgát elvégezni?
Vagy csak bűneinkért büntet,
mért nem lehet csendben élni,

Poros úton csak ballagott,
a nyomában porfelhő szállt.
Ablakokban gyertyák égtek,
az öreg halál ott poroszkált.

“Az “öreg”” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ó, még a végén szánalmat érzek a halál iránt, oly szimpatikusnak festetted el. Bár, igaz, ami igaz, az élet velejárója ő is. Ráadásul szükség van rá, hol ezért, hol azért, de az itt maradók fájdalmán és hiányérzetükön kívül azért jó, hogy létezik.

Szólj hozzá!