Egyedül vagy…

Bán Szabó Laura

Egyedül vagy

mikor karod a semmibe kapaszkodik,
lelkeden átfúj a szél,
s kacagva gúnyol a gondolat.
Mikor nem tudod hová, merre,
s üresen várod, hogy jöjjön az este.
Mikor a barátok messze járnak,
s az emléknyomok rád találnak,
mint gyermek a golyóval játszanak veled,
s hogy rosszabb is lehet, hinni sem mered.

Mikor a szíved zörögve zakatol,
a csend körötted, üvöltve átkarol.
Mikor az Ég a Földdel összeszakad, s lyukat üt az Éneden,
és könnyed morzsolgatva merengsz egy éneken.
Mikor hit s nem hit talánya dúl a lelkeden,
s kérdések ezrei dübögnek szertelen,
forró válaszok égnek az agyadban,
üvöltve válaszolsz, de mindig csak magadban.
Öleled a semmit, az eltűnő messzit,
közel a Magány, s a távolban Senki.

“Egyedül vagy…” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. “Öleled a semmit, az eltűnő messzit,
    közel a Magány, s a távolban Senki.”

    Fájdalmas, szép soraid megértéssel és tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!