József Attila emlékezete

Összes megtekintés: 58 

József Attila emlékezete

Övé volt az üres űr, és
a sűrű szelek haragja,
ki a napot életében,
legfeljebb egy percre látta;
széthullva közben, millió
egy diribre és darabra,
gyermekként kapaszkodva bele,
a kétségbeesés szakállába.

Lágy képzelettel, a valóság
nehéz nyomait követve,
bárgyú képpel állva néha,
mikor szavakra nem talált;
úgy lépve az ökölbe szorított,
csillagokra és mennykövekre,
kétségbeesve és hülyén,
hívva az előre kiutalt halált.

A szerelem részeg bora,
úgy erjedt és forrt benne szépen,
haja alá úgy függesztve
a fejét is, nagy titokban;
járva az elomló utakon,
és magánya erdejében,
aki után magam én már,
annyi módon hajlítottam.

Nem tudva hogy merre menjek,
hogy balra, vagy éppen jobbra,
egyhitű istenként, mint aki
többé immár, nem néz hátra;
úgy érezve, kiszáradt már
a szavaim, termő bokra,
úgy ereszkedve konokul,
megdermedve négykézlábra.

Úgy csókolva hóhidegen
és forrón, ajkát a holtnak,
úgy bújva meg elámulva,
viharok alatt a szívem;
tudva, odavan az arcom,
és minden fénye a holdnak,
behorpadt, kerek kagylóhéjba
őrizve, domború és fehér hitem.

Mintha minden tagom, hozzá
vonszolna és hozzá lökne,
mint aki most helyette is
félek, és helyette is riadok;
érezve hogy görcsöt nevel a kín,
térdemre és két könyökömre,
hogy újra arcomba köpjenek,
a felkavart gyomrú viharok.

Úgy vetve a telt szavamat,
óvatosan most a latra,
megroppantott mosolyommal,
akár a legbölcsebb halott;
tudva, az ólom-lágyságú csendből,
nincsen fű, ami kisarjadna,
hogy hiába is álmodnék
rá én, reggeli harmatot.

Remélve hogy lábra állok,
és hogy majd nem is sokára,
és hogy szelíd fényességként,
öltöm majd magamra az ingem;
nem őrizve tovább szívem,
a lyukas vesszőkosárba,
nem mondva hogy szabadulni,
már soha nem fogok innen.

Hogy magamba úgy olvasszam
hitem, mint a nap a havat,
nem mondva hogy mindhiába,
és hogy veszve van már minden;
lövedékként nem őrizve,
a vándorló fájdalmamat,
hogy akaratom ne szoruljon
meg, forgó vállpereceimben.

Remélve hogy a hűvös kócsagok,
pihévé többé nem szednek,
hogy hangtalan, ne vacogjon
a szívemnek kicsiny teste;
hogy gyógyulatlan emlékét,
ne érezzem eleven sebnek,
a titokzatos messzeségből,
istenemet kikeresve.

Aki ritka volt, hogy előttem
magáról, büszkén hírt adott,
mint akit nem a harag, és
nem a bosszúállás hevít;
hogy ne érezzem orromban,
csak a párázó zsírszagot,
hizlalva csak szívem szagos
szénáján, a halál ökreit.

Aki a semmiből vissza,
ritkán térített és rántott,
hogy árvaként követeljem
csak tőle, a megmaradt kegyet;
hogy meglássam benne, a szélben
sem hajló meg, égő lángot,
hogy rajtam tartsa az ujját,
hogy ne legyek feledékenyebb.

Hogy a kifizetője lehessek,
minden kölcsönnek és hitelnek,
remélve hogy az arcomat,
egyszer még visszakaphatom;
feledve az őrület rozsdás
szögeit, amelyekkel kivertek,
hogy ne feltámaszthatatlanként
várjam csak a harmadnapom.

Hogy úgy hulljon bennem minden
sunyi vihar, most már romba,
nem is tudva hogy a sorsom,
kinek és miért érlelem;
hogy feloldódjon végre már
a végtelen mondatokba,
a gyűretlen és vaskos bánat,
és a füstölgő félelem.

Hogy véghetetlenül tovább,
ne rázzon már a haragja,
mint akit magába már, nem
a véres értelem merít;
mint aki ajtót és ablakot,
sem akar ütni a falakba,
mint akinek az óvatosság,
előre hiába küldi lámpaszemeit.

Hogy ajtót nyithassak végre,
magamra és reményemre,
hogy az öklöm hadd üthesse
a megkérdőjelező hadat;
hogy a türelmem, ne főjön
még ennél is keményebbre,
hogy ne lepje el az idő,
szénfekete szorgalmamat.

Hogy a parancsomra, a sok
kiéhezett féreg ne is lessen,
hogy ne teremtsek magamnak,
megmászhatatlan hegyeket;
hogy a szívem tisztán tartsam,
és hogy neked kiönthessem,
hogy elhessegethessem róla,
a rászálló, zöld húslegyeket.

Hogy megnyugtasd riadt lelkem,
felcserélve kétes kegyelmem,
mint akit eddig szépen és
okosan, senki nem vezetett;
hogy a kék füstöt, ne kelljen
se belélegeznem, se lenyelnem,
hogy a hűséges fiad lehessek,
és az eleven emlékezeted.

Móritz Mátyás
2021. Március 29. Hétfő
Budapest, Csepel

“József Attila emlékezete” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!