A sokadik nap….

Bán Szabó Laura
A sokadik nap…

Nagyanyám sokadik születésnapja
kedves arcán csöndben megpihent,
redők mélyén gyűlt emlékek hada,
kútba esett álmok és sikerek mítosza.
A türkiz légben imbolygó gyertya int,
ráncok zugából az élet kikacsint.
Törékeny kezén fénytündér mosolyog,
táncra kéri az Időt, ki egykedvűn tántorog,
forognak, topognak, lassul a tánc,
s nagyanyám arcán kisimul a ránc.
Hófehér nyugalom a karjában tartja,
az örök béke halkan betakarja,
fénytündér puhán magához öleli,
s az Úr színe előtt egy felhőre leteszi.

“A sokadik nap….” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Milyen sok szeretet kell ahhoz, hogy ilyen roppant kedves és csodás verset lehessen írni az elmúlásról! Gratulálok a vershez.🌺

Szólj hozzá!