Fátyol
Oly magas falakat emeltem magam elé,
tudatom hajnalán raktam az első követ.
Oly magas falakat emeltem magam elé,
méterenként haladván, nem spóroltam ki egyetlen porszemet.
Emlékeim peremén, mint egy álom halványan dereng,
gyermek szememnek színes fátyol, még didergő lelkemnek átható meleg.
Megszülettem, de gyorsan hullt le a lepel,
megszülettem, de a fátyol már nem simogat, csak szorít, s a magasba emel!
Kiválasztott vagyok, vagy csak egy elátkozott?
Ki majd dicsőnek hazudott kudarcban ég el!?
A választ keresem szüntelen, kaparva kutatom,
ellenségemnek hittem, s lám az idő a legjobb barátom.
Oly magas falakat emeltem magam elé,
tudatom hajnalán raktam az első követ.
E magas falakat, most pusztítom a földdel eggyé!
Méterenként haladván, nem sajnálva egyetlen porszemet!