Mindig, mindig…

Összes megtekintés: 62 

Mindig, mindig…

Mindig, mindig hömpölyögnek a panaszok,
pedig oly régen elmúltak a tavaszok,
az éltető, bíztató új ragyogások,
a szép jövőt erősítő áramlások.

Betegek az emberek teste és lelke,
az évszázadok keserűsége benne,
ha tudnád miben bízhatsz és reménykedhetsz,
így őrvényben kavaroghatsz-kevereghetsz.

Mindig, mindig a bizakodással kezdünk,
közben nekünk hamar elfárad a lelkünk,
tudjuk, érezzük oly régóta mind hiába,
tűrnénk, pedig nincs más, hangosan kiáltsad!

Hol, merre, merre vagy reménynek tündére,
itt kellene lenned, tennél a kedvünkre,
már lassan ebben sem bízunk, jól sejtjük,
él-e még bennünk, Istent, hazát szeretjük?

Kinek van hite az biztos nincs egyedül,
kinek van pénze annak szerencse hegedül,
kinek van párja, az tán már nem magányos,
ha szívében él hazája, az nem talányos.

Becsüld meg az őszinte szót és ölelést,
most állj fel, még ne várd a végső feledést,
szebb korokat éltek büszke elődjeink,
lesz lelőhelyünk, hol élnek reményeink.

“Mindig, mindig…” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Szép kis biztató vers, tele életbölcsességgel. A remény-tündér bizony fontos, hogy velünk legyen.

  2. Kedves László gratulálok hazát szerető soraidhoz.

    Betegek az emberek teste és lelke,
    az évszázadok keserűsége benne,
    ha tudnád miben bízhatsz és reménykedhetsz,
    így őrvényben kavaroghatsz-kevereghetsz.

    Rzsikw

Szólj hozzá!